HTML

2010.11.02. 13:45 teabore

A haon-on ez a hír fogad:

 

"A kivitelezésre vonatkozó ajánlatok beadását követően várhatóan ez év decemberének közepére lesz meg az a kivitelező, akivel az önkormányzat szerződést köthet az út megépítésére. A közbeszerzési eljárás jelen szakaszában a pályázni kívánó vállalkozók által feltett kérdések megválaszolása történik a szervezők bevonásával – tudtuk meg Scheffer Attilától, a városépítési osztály vezetőjétől.

A tervek szerint 1,1 millárd forint építési költségű, 70 százalékban támogatott kiskörutat tavasszal akár már aszfaltozni is elkezdhetik.

A belvárost nyugat felől tehermentesítő elkerülő 2x2 forgalmi sávval és két oldalon egy-egy tömegközlekedési sávval épül majd meg, valamennyi csomópontban jelzőlámpákkal.

A kiskörút nyomvonala keresztezi és a kiépülő csomópont által szervesen kapcsolódik majd a város keleti és nyugati részei között az egyik legfontosabb összeköttetést biztosító Széchenyi utcához.

Zöld sáv is lesz 

 

Környezetvédelmi és esztétikai szempontokat is figyelembe véve a körút közepén zöld sávot alakítanak majd ki, melyben öntözőrendszer és néhány kisebb szökőkút is helyet kap.

A kiskörút építésének lényeges eleme továbbá a csapadékvíz elvezetése az úttestről, valamint a közvilágítás kiépítése.

Decemberre meg lesz a kiskörút kivitelezője."

 

Azért ezzel a témával kezdem, mert személyesen is érintett vagyok, hiszen a tervezett kiskörút nyomvonalának folytatásán lakom - több, mint 20 éve áll kisajátítás alatt az a ház, ahol most lakunk és amit most újítottuk fel. Természetesen törvényileg szabályozott, az önkormányzat mennyi ideig tehet egy ingatlanra elővásárlási jogot -nem 20 év...  Apósomék a 80-as évek végén építkeztek a környéken, akkor azt mondták nekik, hogy még legalább 5 év, amire elkezdődik az építkezés - persze közbe jött a rendszerváltás.

Ami azonban már régóta foglalkoztat: a Belvárost elkerülő út a Piac u.-tól miért 600 m-re megy? A Belváros a Piac utcát jelenti? Akkor miért van egyre több üres bolthely a főutcán, miért költözik el a Douglas és a Mozart is?

Szólj hozzá!

Címkék: belváros kiskörút

A bejegyzés trackback címe:

https://haon.blog.hu/api/trackback/id/tr502416017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása